vasárnap, máj. 20, 2012
   
Szövegméret

Hajrá, APLE!


Látogatóban az Angyalföldi Polgári Lövész Egyletnél

Jól megy a szekere az APLE-nak. Talán azért is, mert sokan és lelkesen akarják azt, hogy jól menjen. A vezetőktől, a jól felkészült, lelkes edzőktől kezdve az elit versenyzőkön és a szabadidősökön át a mindig itt sertepertélő gyerekekig, a jövő bajnokaiig mindenki. Meg is látszik a tavalyi OB eredményein ez a nagy akarat, kedv és szorgalom. Az angyalföldi klub 16 országos bajnoki címet söpört be és 326 ponttal első lett az összesített pontversenyben. Ez elsősorban a nemzeti versenyszámok lövőinek köszönhető, akik 186 pontot lőttek össze tavaly. A nemzetközi versenyszámok tekintetében ugyan még jelentősen elmaradnak a legerősebb klubok mögött, de az egyre jelentősebb és sikeresebb utánpótlás-nevelés - Kollát Pál és Szita György munkája nyomán - nagy reményekkel kecsegtet az elkövetkezendő bajnokságokat illetően.


- Volt-e eredményesebb éve a klubnak a tavalyinál? - kérdeztem Kovács Tibort, aki 1969 óta megszakítás nélkül áll a klub élén.
- 2008 a klub történetének legjobb, legeredményesebb éve volt: 16 országos bajnoki címet, 22 második helyezést és 15 harmadik helyet sikerült elérniük versenyzőinknek. Ez 53 érem - fantasztikus teljesítmény! Volt már arra példa, hogy 10-12 országos bajnokságot nyertünk, de a tavalyi eredmény mindenképpen kiugró teljesítményt jelent. Külön nagy érdem, hogy minden versenyszámban és korosztályban ott voltak a sportolóink, és felvették a küzdelmet a sportág legjobbjaival.


- Minek köszönhető ez a kiugró siker?
- Az elmúlt években sokat dolgoztam azon, hogy egy olyan klubmodellt alakítsak ki, amely életképes még a mostani nagyon nehéz körülmények között is. Folyamatos építettük ki a klubot, folyamatosan próbáltuk a tárgyi feltételeket, a technikai hátteret magas szinten biztosítani, és az edzőstábot kialakítani. Ez a munka éppen 2008-ra érett be. Ez a siker nagyon sokunk munkájának köszönhető. Benne van Búz Bélának a munkája, az őt követő Kollát Pál és Szita György munkája, és még sorolhatnám. A mostanra kialalkult magas szintű technikai körülmények között e két lelkes edző munkája nagymértékben kellett ahhoz, hogy a klub így beinduljon, és eredményessége ilyen látványosan megnőjön. Sikerült a klubmodellt is úgy kialakítani, hogy megfelelő arányok legyenek a versenysportot űzők és a szabadidős lövők között. Úgy gondolom, hogy a 150 fő körüli létszám - köztük 100 szabadidős lövővel, akik tagdíjaikkal komoly bevételt jelentenek - már alkalmas arra, hogy egy klub megfelelően működjön. Ez egy optimális létszámnak tekinthető.

- Nagyon nagy előnnyel nyerte a klub a nemzeti versenyszámokban a pontversenyt…
- Ez annak is az eredménye, hogy hozzánk nagyon ragaszkodnak a lövők, aktív pályafutásuk után is itt maradnak, vagy néhány évnyi, évtizednyi szünet után is visszajönnek, és lőnek - beletéve a régi sportszeretetüket és tudásukat. Annak, hogy aktivizálni tudtuk a régi lövőinket, még egy igen pozitív hozadéka van: a gyerekeik is ott vannak a lőtéren - az utánpótlást nagyját alkotva. Több olyan család is van, ahol a szülők és gyerekek egyaránt lőnek. Több olyan példát is tudok, ahol végül is a gyerek csalogatta vissza a szülőket a lőtérre lőni, akik ma már egyre több időt szentelnek a lövészetre, és arra, hogy a klubért tegyenek valamit. Ez az igazi titka a sikereinknek. A szülők lövik a nemzeti versenyszámokat, a gyerekek a nemzetközieket, és így együtt, mondhatni családi körben kimagasló eredményeket érnek el. Ezért válhatott mostanra a klub az utánpótlás-nevelés egyik bázisává. Várhatóan ez néhány éven belül a nemzetközi versenyszámok tekintetében is jelentősen növelni fogja az eredményességünket.

- Hogyan sikerült a 2008-as év kiváló eredményeit elérnetek? - teszem fel a kérdést Kollát Pál edzőnek is az APLE Tahi úti lőterén rendezett januári EB-válogatón.
- Sok régi lövőnk visszajött lőni, akik a Nemzeti Bajnokságon gyönyörű eredményeket értek el a puska és pisztoly versenyszámokban. Nagyon sok serdülő és ifjúsági versenyzőnk elérte az elmúlt egy évben az aranyjelvényes szintet, és jó helyezéseket szereztek, sok pontot begyűjtve az Országos Bajnokságon.

- Az elmúlt évben vetted át a stafétát Búz Béla bácsitól, az ő nyomdokain haladva igazán dicséretre méltó eredményeket értél el ezen rövid idő alatt is, edzőtársaddal együtt… Jó néhány évig nélkülözött téged a lövészsport. Örülünk, hogy visszatértél… Sokan azt sem tudják, hogy APLE-lapító tag vagy…
- Így van… 1964-ben egyik alapítója voltam a klubnak, majd 15 éven át versenyeztem és edzősködtem. Aztán máshová szólított a munkám, sokat dolgoztam külföldön, más társadalmi tevékenységet végeztem. A lövészettel sajnos ezekben az évtizedekben nem tudtam foglalkozni, de mindig hiányzott. Nemrégiben nyugdíjba vonultam, így megnyílt a lehetősége annak, hogy ismét foglalkozhassak vele. Nagyon örültem neki, amikor Kovács Tibor megkeresett, hogy visszahívott a klubhoz edzőnek. Annak ellenére, hogy a sportlövészetet abbahagytam, a kapcsolat mindig is megvolt köztem és a klub között az elmúlt 30 évben is. Egyrészt a feleségem révén, aki soha nem hagyta abba a lövészetet. Másrészt társadalmi tevékenységem folytán: 1990-től 2006-ig kerületi önkormányzati képviselőként a Sport Albizottságban dolgoztam, és ebben a feladatkörömben, amikor csak módomban állt, segítettem a klubnak.

- Hogyan osztjátok meg a szakmai feladatokat a klubon belül?
- Alapvetően én a kezdőkkel foglalkozom a 10 méteres pályán, Szita Gyuri pedig elsősorban az 50 méteres pályán folyó tevékenységet irányítja és felügyeli, neki ebben nagyobb tapasztalata van. Az én reszortomhoz tartozik még a versenyzők adminisztrációja, ami nem kevés munka. Alapvetően azonban mi ketten már a kezdet kezdetekor megegyeztünk abban, hogy nem létezik olyan, hogy "ez az én munkám", vagy "ez a te munkád" - csak olyan van, hogy ez a "MI munkánk".

- Hányan lőnek nemzetközi és hányan a nemzeti versenyszámokat a versenyzők közül?

- A 40 versenyzőnkből mindösszesen 5 olyan van, aki csak nemzeti versenyszámot lő, a többiek mind a nemzeti, mind a nemzetközi számokban versenyeznek. Ezenkívül van egy kimondottan szabadidős szakosztályunk is, közel száz leigazolt klubtaggal, akik hobbiszerűen lőnek. 20-30 százalékuk versenyekre is jár. A pontversenybe az ő eredményeik nem számítanak bele. Ezzel a szakosztállyal egyébként a Ferenczi Józsi foglalkozik, aki a Sius-teamnek az oszlopos tagja.

- Térjünk vissza az utánpótláskorú versenyzőkre, hiszen ők a klub zálogát jelentik. Hányan vannak?
- Mintegy 30 serdülő és ifjúsági korosztályú versenyzőnk van. És valóban: minden esélyünk megvan arra, hogy közülük néhányan olyan versenyző nőjön ki, aki komoly nemzetközi versenyeken is megállja a helyét.

- Említenél néhány fiatal tehetséget?

- A pisztolyosok között meg tudom említeni Varga Tündét, aki egy év alatt felküzdötte magát az országos rangsor harmadik helyére. A serdülő fiú légpuskások is minden dicséretet megérdemelnek, hiszen csapatbajnokságot nyertek, a második csapatunk pedig bronzérmes lett. Egyéniben 3., 4., 5., 7. helyezést értek el. Ők is mindezt egy év munkájával érték el. Nagyon meg vagyok velük elégedve. Nagyon biztató a teljesítményük a jövőre nézve.

- Úgy tapasztalom, a hangulat is nagyon jó a klubban, mondhatni igazi, családias jellegű klubélet folyik itt, mint a régi szép időkben… Mi ennek a titka? Hiszen már nem a 60-as, 70-es években vagyunk, alapvetően megváltoztak a társadalmi, közösségi szokások…
- Igen, valóban nálunk pezsgő klubélet folyik, szeretnek itt lenni a gyerekek. Talán az is a titka, hogy mi nem teszünk különbséget 10 éves vagy a 18 éves között, és kezdő vagy aranyjelvényes versenyző között. Számunkra mindenki egyformán fontos, mindenkivel ugyanazzal a figyelemmel és szeretettel foglalkozunk. Nagyon jó közösség kovácsolódott itt össze, akik valamiképpen kilógtak belőle, rövid idő alatt lemorzsolódtak. Elmondhatom, hogy a közösség tagjai odafigyelnek egymásra, segítik egymást, sokszor itt maradnak edzés után is, együtt tanulnak, írják a leckét, segítik azt, aki gyengébb valamiben. Az edzésen és a tanuláson kívül jut idő azért szórakozásra is: tollasoznak, pingpongoznak, csocsóznak, és ha hó van, akkor egymást hempergetik a hóban, ha éppen olyan kedvük van… A szülők is szívesen engedik őket ide, mert tudják, hogy jó helyen, jó kezekben vannak. Van egy kis büfé is a klubszobában, lehet üdítőt, szendvicset, nápolyit kapni. Nem emeltünk árakat az idén sem, beszerzési áron adunk mindent.

- Visszatérve a munkára: mikor vannak az edzések?
- Kedden, szerdán és csütörtökön 14 órától 20 óráig tartunk edzést. A kezdőknek még nem készítünk edzéstervet, hanem egy folyamatosan növekvő terhelésnek vetjük alá őket, akik már egy bizonyos szintet elértek, 2-3 évre szóló, egyénre szabott felkészítő program alapján edzenek.

- Tud a klub minden versenyzőnek felszerelést biztosítani?
- Eddig tudtunk, a létszám örvendetes bővülése azonban előidézheti, hogy nem tudunk mindenkinek minőségi fegyvert a kezébe adni.

- Lőszerrel győzitek?
- A klub vezetése az elmúlt évben maximálisan biztosította, hogy tisztességes munkát végezhessünk. Igaz, az 50 m-es minőségi lőszerrel így is nagyon "kíméletesen" kellett bánnunk.

- Milyen a kapcsolata a klubnak a kerületi önkormányzattal, azaz a lőtér fenntartójával?
- Az elmúlt évben számos pályázatot beadtunk az utánpótlás-nevelés támogatására, sajnos mindösszesen kétszer 60 000 forintot sikerült kapnunk az önkormányzattól. A 90-es évek végén, a 2000-es évek elején még 2-3 millió forint támogatást kaptunk … A lőtér üzemeltetése, karbantartása jelenleg teljes egészében a klub vállán nyugszik. Több millió forintot kell minden évben állagmegóvásra, felújításokra fordítani, mivel az épületek többsége nagyon régen épült. Az üzemeltetési szerződést egyébként minden évben újra kell kötni a XIII. kerületi önkormányzattal. Ők szigorúan számon kérik az állagmegóvást.

- Mik a terveitek?
- Szeretnénk, ha előbb-utóbb kiegyenlítődne a nemzetközi és nemzeti versenyszámok közötti jelenlegi egyharmad-kétharmados arány. Szeretnénk azt is, hogy ne legyenek hézagok az egyes korosztályokban, s mindenütt indítani tudjunk versenyzőt. Erre meg is van az esélyünk, hiszen nőnek a gyerekeink. Most még nagyon lyukas a mezőny, csak úgy tudunk csapatokat indítani, ha egy-két korosztállyal feljebb indítjuk őket. Nincsen például junior fiúnk, csak egy, serdülő lányunk meg csak kettő. Azért dolgozunk, hogy minden szakágunkban és korosztályunkban dobogóesélyes versenyzőnk legyen.
- Őszintén kívánom, hogy ez sikerüljön!

Fogarasy Attila




A lőtér

aple0
aple10
aple11
aple15
aple2
aple23
aple28
aple29
aple31
aple36
aple38
aple39
aple40
aple41
aple47
aple6
aple8

ShootingResults.NET

Figyelem!

Az Angyalföldi Polgári Lövész Egylet várja olyan fiatalok jelentkezését akik érdeklődnek a sportlövészet iránt és szeretnének ebben a sportágban versenyezni. Érdeklődni telefonon a 340-97-22 telefonszámon lehet. Jelentkezni személyesen a lőtéren edzésidőben kedd-szerda-csütörtökön 14-18 óra között lehet Kollát Pálnál vagy Szita Györgynél.


A 10-25-50 méteres lőterünkön lehetőség van mindenki számára hogy kipróbálja ezt a sportágat, alkalmanként vagy rendszeresen a saját illetve a tőlünk bérelt fegyverekkel.

Térkép

Angyalföldi Polgári Lövész Egylet lőtere
Budapest 1139 Tahi út 9-11

 Tel:+36 1 340 97 22